2009. október 22., csütörtök

SÁRIK PÉTER TRIO - ERDÉLYI TURNÉ - 2009


A Sárik Péter Trió ismét Erdélyben turnézott!

Tavalyi lemezbemutató turnéjuk folytatásaként, a nyugat-európai koncertsikerek után ismét Romániába látogatott a zenekar.
A magyar jazz trió szeptemberben Londonban adott nagysikerű koncertet, mostani turnéjukon ezt az anyagot mutatták be, szintén nagy sikerrel.

Plakátterv: Kusztos Attila

A Trió 2007-ben alakult. Tagjai a magyar jazz élvonalába tartoznak, pályájuk során jelentős szakmai sikereket értek el:
Sárik Péter és Frey György 2004-ben Emerton-díjat kaptak, Berdisz Tamás szintén abban az évben átvette az Artisjus kitüntetését, 2008-ban pedig a Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítvány Arany Dobverő Díját.

Sárik Péter szerzeményei (Ways, Stream, In the street) több alkalommal döntőbe jutottak az USA és az Egyesült Királyság legnagyobb dalszerző versenyein. Legutóbb 2008-ban az amerikai székhelyű International Songwriting Competition dalversenyen az "I'll catch you" című dala harmadik lett jazz kategóriában és a közönségdíj kategóriájában is.
Péter 2007-ben a Jazzy rádió dalversenyén elnyerte a "Legjobb szólista" elismerést.

Műsorukban mindhármuk szerzeményeit játsszák, zenéjük dallamos, ritmikus és rendkívül változatos. Koncertjeik sikerei és a közönség lelkes visszajelzései alapján mindenki számára élvezetes vérbeli jazz.

A koncertekről és a zenekarról további információk a következő weboldalon találhatók:
www.petersarik.com



A koncert támogatói:
Hotel Park Komplexum,
Favorit Rt., Mamut Copy

Médiatámogatók:
Régió Rádió, Sláger Rádió, Sepsi Rádió
www.sepsiszentgyorgy.info

2009. október 19., hétfő

MIRCEA TIBERIAN - MARIA RĂDUCANU - LISLE ELLIS koncert

2009. október 20-án kedden 20 órától a Park Hotel bárjában rendkívüli jazzkoncert volt, melynek keretében felléptek:

Maria Răducanu - ének,
Mircea Tiberian
- zongora
Lisle Ellis (New York) - nagybőgő.


Plakátterv: Kusztos Attila

MIRCEA TIBERIAN - born in Cluj, Romania, in 1955, spent his childhood and adolescence in Sibiu (South Transylvania) where he made his debut at the International Jazz Festival in 1974. He currently lives in Bucharest. Along the years he has performed the world over with such musicians as Larry Coryel, Tomasz Stanko, Herb Robertson, John Betsch, Lisle Ellis, Maurice de Martin, Chris Dahlgren, Horst Nonnenmacher, Adam Pieronczyk, Theo Jorgensmann, Nicholas Simion and outstanding Romanian jazz artists such as Johnny Raducanu, Anca Parghel and Dan Mandrila. As a pianist and composer Mircea Tiberian has been working in the cross-over field of Jazz, Improvisation and New-Music in diverse setups and casts. The work of the last 20 years is documented 19 albums. Mircea Tiberian is a doctor in music and teaches at the National University of Music in Bucharest coordinating the Jazz Department, which he set up in 1991.
Awards: Romanian Composers Union Award (1990, 1996, 2000, 2003) Romanian Musician of the Year Award (2003, 2007, 2008) The Enescu-Brancusi Scholarship granted by the Romanian Cultural Institute (2006).
Publications: “Tehnica Improvizatiei in Muzica de Jazz” (A Course of Improvisation Techniques), Editura UNMB, Bucharest, 2005 “Notes on Music and Music Notes” (Book and CDs), Editura Muzeului National al Literaturii Romane, Bucharest, 2005 “Cartea de muzica”(An anthology of musicology studies), Editura Tracus Arte, Bucharest, 2008 Intercultural Projects: Liniada (2000) Agnus Dei (2001) Les annes folles de Bucharest (2004) Jazz and Cinema (2005 –prezent) Dark (2006) Eurotique (2006) Jazzy Tarot - musical (2007-2008) – theatre Metropolis




MARIA RADUCANU was born on the 3rd of November 1967, in Husi, Vaslui County, Romania. She studied the violin and the guitar. And the French Literature at the A. I. Cuza University from Iasi and at the University of Bucharest. At the same time, between the 1984-1993, Maria Raducanu participated at all the major youth festivals in the country, as a songwriter and interpreter of jazzy-music. She was awarder the highest prize distinctions, welcomed by the public and praised by the press.
After a 7 years break, starting with January 2000, Maria appeared again in the club and festival life of Bucharest and of the country, imposing herself as an artistic presence of first range (as far as one can talk about recognition when one isn’t creating a music of market-place.)




LISLE ELLIS
is active as a musician - acoustic & electronic, visual artist, lecturer in creative process and jazz history. As a bassist/composer/improvisor he has performed and recorded with many of the world's foremost muscians in the field of jazz, improvised, creative and new and experimental musics. Currently living in New York City, Ellis leads his own ensemble whose music often reflects his interest in electronic music and its applications in improvisational contexts as well as his ongoing relationship with the acoustic bass.


A koncert támogatói:
Hotel Park Komplexum,
Favorit Rt., Mamut Copy


Médiatámogatók: Régió Rádió, Sláger Rádió, Sepsi Rádió www.sepsiszentgyorgy.info

2009. október 14., szerda

RENDKíVÜLI ETHNO-JAZZ KONCERT

2009. október 16-án pénteken 21 órától Sepsiszentgyörgyön a Park Hotel bárjában rendkívüli ethno-jazzkoncert volt, melynek keretében fellépett a bolgár és román zenészekből álló ETHNO JAZZTET:

Ventzislav Blagoev - trombita,
Valeri Dimchev
- tambura,
Pedro Negrescu - nagybőgő,
Ivan Tsankov - ütőhangszerek.

Plakátterv: Kusztos Attila

Ventzislav Blagoev was born in 1967 in Blagoevgrad, Bulgaria.
At the age of 9 he began playing the trumpet and at 10 started his studies with Prof. Petar Karparov. He served his time as a soldier in the Folk Orchestra of the Labour Corps. From 1987 to 1992 he studied at the Music Academy Sofia.
He became between 1993 and 1994 a student at the Jazz Department at Bruckner Konservatorium-Linz, Austria.
From 1991 till 1996 he was soloist in the Bulgarian Army Symphony Orchestra, becoming the leader of "Phantasialand Dixie Band" Cologne, Germany in 1997-2000.
He has performed with jazz, folk and symphony orchestras in Austria, Germany, France, Greece, Italy,
Belgium and Romania.
VALERI DIMCHEVwas born 1963 in the city of Blagoevgrad (South West Bulgaria).
“My first meeting with the TAMBOURA was at age of 11. I felt attracted to this instrument immediately.” The child had a long way to go still, but it was clear – tamboura was the destiny…
Valeri Dimchev studies tamboura in:
Folk Music school in Shiroka luka (1977-1982)
AMTII Music Academy in Plovdiv (1984-1988)
During his studying in Plovdiv Valeri Dimchev works with Radio Plovdiv, where he records number of his compositions.

Valeri Dimchev also works as a composer, arranger, musician cooperating with famous artists from Bulgaria and other countries.

Here are some of the prizes Valeri's won:
2006 Macedoniafolk - 1st prize for arrangement of "Mari mome"
1999 Festival of the Macedonian song - the award of the audience for a composed song "Father & Son"
1995 Pirinfolk - 2 nd prize for arrangement
1995 - Golden antena for the soundtrack of the TV film “Haramijska zalba”
1994 Nomination for the best European Jazz group – Carlovy vari, Czechoslovakia with “Valeri Dimchev quartet”


http://www.valeridimchev.com


Pedro Negrescu s-a născut pe data de 25 aprilie 1969 la Tecuci.

A studiat violoncelul ca instrument principal, la Liceul de Artă „George Enescu” din Bucureşti, şi alte instrumente precum trompeta, cornul şi pianul. Contrabasul şi chitara bas şi le-a însuşit ca autodidact. A absolvit clasa Regie de Operă a Universităţii de Muzică din Bucureşti (1995). A participat la festivaluri internaţionale de jazz din România, Polonia (1994), Grecia (1995), Bulgaria (1993, 1996) şi Germania (2000). Finalist al concursului de jazz de la Getxo (Spania, 1998), cu propriul său grup Soft Triangle; membru al orchestrei big-band internaţionala Swinging Europe - European Jazz Youth Orchestra, bursier la Bad Goisern în Austria unde i-a cunoscut pe contrabasistul Larry Grenadier, pe bateristul Billy Hard şi pe saxofonistul Rick Margitza.

A cântat alături de Rick Condit, Armen Donelian, Harry Sokal, Elly Wright, dar şi împreună cu renumiţi cântăreţi români de jazz precum Garbis Dedeian, Mircea Tiberian, Johnny Răducanu, Dan Ionescu, Nicolae Simion, Anca Parghel, Ion Baciu Jr., Marius Popp sau Dan Stefanică.

Discografia sa cuprinde nume cunoscute precum Jazz Behind the Carpathians: Johnny Răducanu meets Theodora Enache (1999), Green Records, România sau Rădăcini (2002), Mediaround, SUA.




JIRI MENZEL filmjei a HUSZÁRIK FILMKLUBBAN

Huszárik filmklub

VÁLOGATÁS

JIRI MENZEL

FILMJEIBŐL

MINDEN HÉTFŐN 19.00 ÓRÁTÓL

A VÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ PINCEKLUBJÁBAN



Plakátterv: Daczó Enikő

2009. 10. 05.

SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT VONATOK

(1966, csehszlovák filmszatíra)


Díjak és jelölések:
Oscar-díj (1968) - Legjobb idegennyelvű film
BAFTA-díj (1969) - Legjobb film és
legjobb eredeti filmzenejelölés
Golden Globe díj (1969) - Legjobb idegennyelvű film jelölés

Milos nem hőssé akar válni, csak a már kínossá vált szüzességét szeretné elveszíteni. Segédtisztként dolgozik egy kisváros állomásán, ahol hiába húznak el a front közeledtével mind szigorúbban ellenőrzött vonatok, a dolgozók élik megszokott életüket. Tapicska forgalmista az egyik éjjel unalmában telepecsételi Zdenka, a távírdász lány meztelen ülepét. "Erkölcsi fertő, átkozott erotikus évszázad!" - feddi meg őket a főnök, akit csupán a galambtenyészete érdekel. Csak Milos küzd ejaculatio precox-szal, felvágja ereit, azután szerelembe esik egy kalauznővel, de nem hálhatják el az első éjszakájukat, mert egy szerencsétlen véletlen folytán a fiú mégis a háború aktív részesévé és elszenvedőjévé válik...

2009. 10. 12.

SZESZÉLYES NYÁR

(1968, csehszlovák vígjáték)

Díjak és jelölések:
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál (1968) - Fődíj

Három jóbarát, a fürdőmester, a pap és az őrnagy mint annyi éve, ezen a nyáron is együtt üldögélnek a városka kis tavának partján sörözgetve, beszélgetve, emlékezve, álmodozva. Az idill szinte csodálatos, egészen addig, míg meg nem jelenik Arnost, a mutatványos és szépséges partnernője, Anna.

2009. 10. 19.

SÖRGYÁRI CAPRICCIO

(1980, csehszlovák vígjáték)


Díjak és jelölések:
Velencei Filmfesztivál (1981) - Különdíj

A húszas évek elején játszódó történet főhőse egy Mariska nevű gyönyörű fiatalasszony, aki temperamentumával az őrületbe kergeti pedáns férjét, egy vidéki sörgyár igazgatóját. Amikor pedig Pepin bácsi, Mariska sógora is megérkezik, végképp elszabadul a pokol.


2009. 10. 26.

HÓVIRÁGÜNNEP

(1983, csehszlovák vígjáték)


Mintha a gyönyörű kis cseh falut körülvevő erdő üde levegője hatná át a film hősei életét, akik a szomorú eseményekben is meglátják a dolgok fonákját, a humort. Mert hol máshol is történhetne biciklis vaddisznóüldözés vagy disznótor egy Trabant hátsó ülésén, mint egy Hrabal műből készített Menzel filmben. A cseh kisemberek, mint például ebben a filmben is, utolérhetetlen leleményességgel élik az életüket, és nem történhet semmi olyan dolog - még a rusnya darazsak csípése sem - mely kizökkentené őket békés derűjükből.


2009. 11. 02.

AZ ÉN KIS FALUM

(1985, csehszlovák vígjáték)

Díjak és jelölések:
Oscar-díj (1987) - Legjobb idegennyelvű film jelölés


A hajnali köd még nem szállt fel a városka házai közül. Kakasszó innen is, onnan is. Egy alacsony, pocakos ember lépked az utcán. Éleset füttyent, mire mellészegődik egy hosszú, nyurga fiú. Megpróbálja felvenni a köpcös férfi lépéseinek ritmusát, aki útközben még megjavítja a doktor úr Skodájának a motorját, s a kocsi nagy durrogások és rángások közepette elviharzik. Mialatt a rádióban a reggeli tornát közvetítik, hőseink már a teherautón zötykölődnek a tüzéptelepre homokért... Ez a nap is úgy kezdődik, mint bármelyik másik, de ki sejtené előre, hogy ma az aranyszívű, ám hirtelen haragú Pavelnek betelik a pohár és szakít félkegyelmű kocsikísérőjével, Otikkal. Pedig minden kalamajkának az oka Otik Pavel úrtól kapott fülvédője.



2009. 11. 09.

PACSIRTÁK CÉRNASZÁLON

(1990, csehszlovák filmszatíra)

Díjak és jelölések:
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1990) - FIPRESCI-díj
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1990) - Arany Medve


1990-ben a Berlini fesztivál nagydíját egy 1969-es betiltott csehszlovák film, Jirí Menzel remekműve, a Pacsirták cérnaszálon nyerte. A film Hrabal feldolgozás ugyanúgy, mint Menzel megannyi világsikerű filmje. Cselekménye az 50-es években játszódik a Prága melletti Kladno acélművében, egyfajta cseh Csepelen, ahol a régi polgári rend képviselői (értelmiségiek, kereskedők,stb.) dolgoznak nem éppen önszántukból, átnevelési célzattal...



2009. 11. 16.

ŐFELSÉGE PINCÉRE VOLTAM

(2006, cseh-szlovák vígjáték)

Díjak és jelölések:
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - FIPRESCI-díj
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - Arany Medve jelölés

Jan Ditě-t 14 év és 9 hónap után kiengedik a börtönből, és egy olyan elhagyatott faluba küldik, ahonnan a II. világháború után kitelepítették a német nyelvű lakosságot. Ditě megismerkedik szomszédaival, egy idős professzorral és annak asszisztensnőjével. Az idősödő férfit elvarázsolja a lány szépsége, és eszébe jut saját fiatalsága, szerelmei, és az is, hogy hogyan lett egyszerű utcai árusból a legszebb prágai étterem pincére. Egész életét két dolog vezérelte: a pénz és a nők imádata. Kéjt keresett és talált ezerféle nőben, mint ahogy pénzt keresett és talált felfelé ívelő karrierjében is. A háború szele már a levegőben van, amikor Ditě megismerkedik egy német lánnyal. Házassága a náci eszméket valló Lizával a rossz oldalra állítja, szembefordítja környezetével. A németek hatalomra kerülése elhozza Ditě idejét, végre bekerülhet a milliomosok régóta csodált világába.



KORÁBBI SOROZATAINK:



















A Huszárik Filmklub Támogatói:
Mamut Copy, Tein

2009. október 4., vasárnap

Rendkívüli jazzkoncert: JANCSY KŐRÖSSY, RAMONA HORVATH és NICOLAS SIMION

2009. október 9-én pénteken 21 órától a sepsiszentgyörgyi Park Hotel bárjában, lépett fel JANCSY KŐRÖSSY, RAMONA HORVATH és NICOLAS SIMION.


Fotó: Toró Attila

“1970-ben mentem ki Amerikába, de azelőtt elég népzenét hallgattam ahhoz, hogy legyen amiből ihletet merítsek. A jazz számomra szórakozás, mert jó közérzetet teremt bennem, amikor meg lelki feklüdülésre vágyok akkor klasszikus zenét játszok.” - nyilatkozta Jancsy Kőrössy a 2008-as év Jazz Díjazottjainak a Gáláján, amelyen fiatal tanítványával és zenésztársával Ramona Horvath -tal az év legjobb lemezének járó díját nyerték el “Honvágy” című albumukkal.




American jazz pianist, arranger and composer born in
Romania. Korossy is the first who combined the Romanian folklore music with American jazz rhythms ,and the creator of the “free style” in Romanian jazz, but he is also the one who arranged in jazz and performed worldwide “The Rhapsody no.1” written by great George Enescu.


Jancy Korossy it was considered “the most authentic jazz pianist in Europe” (according to famous jazz promoter Willis Connover), and is up until nowadays considered and undeniable as the most valuable and unrivaled jazz musician coming from Romania.


Jancy Korossy performed and recorded with artists like: Milt Jackson, Woody Herman, Phil Woods, Percy Heath, Ray Brown, Zoot Sims, Lee Konitz, James Martin, Connie Kay and many others...


2006 - Awarded with the highest distinction, as a “Comandor” by the President of Romania, as a recognition for the special achievements in promoting the Romanian culture abroad, and the unique developments of folclorique music in jazz.


2002 - Awarded with the prize of “The most valuable musician from diaspora”, by the National Radio of Romania.


1975 - Awarded by President Jimmy Carter, with the distinction as a “Lieutenant Governor's award of Excellence” for extraordinary cultural merit in jazz music.



Fotók: Toró Attila

Nicolas Simion az egyik legsokoldalúbb román jazz-zenész.
1959-ben született Dumbravita faluban, zenei tehetsége korán megmutatkozott, tanulmányait Brassóban kezdte el, majd Bukarestben folytatta.
Középiskolai tanulmányai során egyre nagyobb vonzódást érzett az improvizált zene iránt és 18 éves korában megalakította első jazz együttesét Mircea Tiberian zongoristával és Dan Mandrila szaxofonossal Opus 4 néven. Számos sikeres hazai fellépés és Kelet-Berlin, meg Varsói jazz fesztiválon való részvétel után 1989-ben külföldre távozott.
Jó pár évig Bécsben élt, ahol helyi és nemzetközileg olyan elismert jazz zenészekkel játszott együtt, mint: Art Farmer, Leo Wright, Idris Muhammad, Jim Pepper, Harry Sokal, Christian Muthspiel. Első lemezét Fekete Tenger címmel 1992-ben készítette el.
Azóta több mint 20 saját lemeze jelent meg és több száz sikeres koncert tette jól ismertté a nevét a világ jazz palettáján olyan zenészegyéniségek mellett, mint Mal Waldron, Lee Konitz, Tomasz Stanko, Anatolij Vapirov, Archie Shepp, Lantos Zoltán és a kolozsvári születésű, amerikában élő Jancsy Kőrössy.
Simion zenei sokoldalúságát igazolják kortárs nagyzenekari művei is.



"When European Jazz remembers its own roots, it can find its own identity. One of the few, wonderful pieces of evidence is supplied by the Romanian Nicolas Simion. Like his models Béla Bartòk and George Enescu, he draws on the inexhaustible reservoir of his Transylvanian native country for his compositions, without neglecting the connecting points to bebop and hardbop. As bandleader and tenor player, Simion acts creatively and passionately: the scale of his expression is fascinating: from the aggressive to the meditative, from lyrical to hot." Walter Schätzlein

www.nicolassimion.com

2009. október 1., csütörtök

FŐSZEREPBEN A CIMBALOM / THE DULCIMER IN THE FOCUS


2009. október 3-án
szombaton 19-órától a Városi Művelődési Házban különleges ethno-jazz koncert volt Főszerepben a Cimbalom címmel, melynek keretében felléptek:

Csurkulya József (cimbalom) - Eichinger Tibor (gitár)
P. Szabó Dániel (cimbalom) - Bágyi Balázs (dob).

Plakátterv: Kusztos Attila

A budapesti előadók a hazai és nemzetközi jazz illetve folk élet szakmailag elismert, meghatározó résztvevői, játékmódjuk a kamarazenélés hagyományaira épül.

Eichinger Tibor
és Csurkulya József gitár – cimbalom duója különleges párosítás, egyedi szín a magyarországi jazz palettán. Előadásukban ismert jazz szerzeményeket adnak elő olyan szerzőktöl, mint Miles Davis, Pat Metheny vagy Astor Piazzola.

Fotó: Toró Attila

http://www.myspace.com/eichingerquartet


Bágyi Balázs és P. Szabó Dániel duója egyedülálló produkció az ethno-jazz és világzene területén. Repertoárjuk közép-kelet-európai (főleg magyar és román) népzenét dolgoz fel, jazz és szabadzenei elemekkel fűszerezve. Több éves együttműködésük (Bágyi Balázs Quartet) során a formáció 2007-ben alakult, bemutatkozó lemezük 2009-ben jelent meg Duola címmel.


http://www.balazsbagyi.com

http://www.szabodaniel.atw.hu

Fotó: Vetró Bodoni Barnabás

The drum kit - dulcimer duo of Balázs Bágyi and Dániel P. Szabó is a unique colour and an imcomperable project in ethno-jazz and world music.

They are both remarkable artists of the jazz and folk music scene in Hungary and internationally as well. The way they play is based on the most beautiful heritage of chamber music. Their repertoire consists of Eastern-European, mostly Hungarian and Romanian folk, combined with the elements of jazz and improvised music. After their long time collaboration in the Balázs Bágyi Quartet and several success in their own careers the duo was formed in 2007.

Their debut album released in 2009.


Fotó: Vetró Bodoni Barnabás