2010. április 29., csütörtök
Müller Péter újra Erdélyben!
2009 őszén Müller Péter előadásaival indult el Marosvásárhelyen és Csíkszeredában a Magyarországon már fogalommá vált Mesterkurzus, amely azóta Erdélyben is közkedvelt kulturális rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Müller őszi fellépései iránt akkora volt az érdeklődés, hogy sokan már egyik előadásra sem tudtak jegyet szerezni, így kényszerűen lemaradtak a régen várt találkozásról.
A Mesterkurzus szervezőitől azóta igen sokan kérték: hozzák el ismét Erdélybe Müller Pétert, hogy azok is meghallgathassák varázslatos előadásait, akiknek tavaly nem sikerült, akik pedig szerencsésen bejuthattak, újra átélhessék az élményt, amit csak a személyes találkozás adhat meg.
Mivel Müller Péter tavaly nem csupán udvariasságból állította, hogy fantasztikusan érezte magát a Székelyföldön, a szervezőknek nem volt nehéz rábeszélniük őt az újabb utazásra: a neves író szívesen és gondolkodás nélkül bólintott rá a meghívásra. Nagyon várja, hogy ismét találkozhasson erdélyi barátaival, akik annyi érdeklődéssel és szeretettel fogadták legutóbb.
A népszerű gondolkodó nem ismétli meg tavalyi előadásait, hanem vadonatúj témákkal készül Erdélybe, így azoknak is új élményben lesz részük, akik ősszel már részt vettek valamelyik estjén.
A körút első állomása május 5-én Marosvásárhely, ahol szokás szerint a gyönyörű Kultúrpalota nagyterme ad otthont a Mesterkurzusnak.
Az előadás címe: Gondolataink teremtő hatalma.
Május 6-án Csíkszeredában találkozhatnak az érdeklődők Müller Péterrel, aki A boldogság nyomában címmel tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Sepsiszentgyörgyre május 7-én érkezik az író. A Szakszervezetek Művelődési Házában tartott előadásának címe: Önmagunk felfedezése.
(Forrás: Transindex)
2010. április 17., szombat
JAZZ KOCSMA és BLUES PUB a SZENT GYÖRGY NAPOK keretében
JAZZKLUB
PARK VENDÉGLŐ BÁR
Április 21. Szerda 20.30 óra
SESSION JAZZ BAND
(Sepsiszentgyörgy - Csíkszereda)
Cserkész Béla - szaxofon,
Szilágyi Zsolt-Herbert – billentyűs hangszerek,
Balázs Péter – basszusgitár,
Nagy Zoltán - dobok
Április 21. Szerda 22.00 óra
BÍRÓ ESZTER - FODO DUÓ
(Budapest)
www.biroeszter.hu, www.ezter.com, www.fodo.hu
Bíró Eszter és Fodo duó koncertjeiken térbeli és időbeli utazásra hívják a közönséget, melynek keretében bensőséges előadásmódú és életvidám dallamok váltják egymást, mai hangszerelésben, új, egyedi felfogásban.
A 2009 decemberében megjelent "Mikor lesz az már?" című lemezükhöz hűen a zsidó folklór dallamainak akusztikus feldolgozásán kívül magyar költők - Radnóti Miklós, Nagy László, Kányádi Sándor és Varró Dániel - megzenésített versei is megszólalnak.
A duó tagjai:
Bíró Eszter – ének
Födő Sándor – billentyű, ütősök
Április 22. Csütörtök 20.30 óra
ST. GEORGE QUINTET
(Sepsiszentgyörgy)
A zenekar tagjai:
Tasi Nóra – ének,
Könczey Jenő – billentyű,
Éltes Áron – szaxofon,
Gyergyai Szabolcs – basszusgitár,
Kertész János – dobok.
Meghívott: Szilágyi Nóra – ének.
Április 22. Csütörtök 22.00 óra
KOVÁCS LINDA QUARTET
(Budapest)
A zenekar tagjai:
Kovács Linda - ének,
Fenyvesi Márton - gitár,
Hock Ernő - nagybőgő,
Sárvári Kovács Zsolt - dobok.
Április 22. Csütörtök 23.30 óra
LUCIAN NAGY SEXTET
(Temesvár – Marosvásárhely)
http://www.myspace.com/lucianjazz
Lucian Nagy a Richard Oshanitzky Jazzegyetem szaxofontagozatának hallgatója, és a romániai jazz új generációjának tagja. Együtt koncertezett olyan jazz-zenészekkel mint: Eldad Tarmu, Henry "Skipper" Franklin, Brian Torff, Gyárfás István, Gunter Hampell, PauldeCastro, Sandy Patton, stb.
A zenekar tagjai:
Maria Chioran – ének,
Lucian Nagy – szaxofon,
Toni Kühn – billentyű,
Alex Man – gitár,
Sánta Csaba – basszusgitár,
Radu Pieloiu – dobok.
Április 23. Péntek 20.30 óra
SNAPS VOCAL BAND
(Sepsiszentgyörgy)
Az együttest Cserkész Emese alapította 2003-ban, repertoárjukban egyaránt megtalálhatók gospellek, spirituálék, sanzonok, klasszikus zenei feldolgozások, világzene, stb.
A Snaps Vocal Band tagjai:
Dombora Anna, Cserkész Emese, Ardeleanu Daniel, Pakot István, Miklós Árpád, Gergely Arnold, Tóth Györbiró Apor.
A zenekar tagjai:
Ticusan János-gitár,
Gergely Elek-bőgő,
Várhelyi Attila-zongora,
Braileanu Attila-trombita,
Ferencz Áron-dobok
Április 23. Péntek 22.30 óra
KOZMA ORSI QUARTET
(Budapest)
A Jazz+Az-ból és Cotton Club singers-ből jól ismert Kozma Orsi 2008-ban megalapította jazz quartet-jét, amelynek stílusa a műfaj populárisabb változatához tartozik. Megalakulásuk évében Hide and Seek címmel jelent meg albumuk. A dalok többsége szerzői vagy társszerzői minőségben a zenekar nagybőgősének, Hárs Viktornak a nevéhez fűződik.
A gazdag repertoárjukban a saját szerzemények mellett megtalálhatóak szép számmal örökzöld slágerek is.
A zenekar tagjai:
Kozma Orsi -ének
Cseke Gábor - billentyű
Hárs Viktor - bőgő
Pusztai Csaba - dobok
BLUES PUB
OLD MAN'S PUB
Plakátterv: Kusztos Attila
Április 23. Péntek 21.00 óra
VALI RĂCILĂ „SIR BLUES”
(Botosán)
Április 23. Péntek 23.30 óra
BLÚZ BEND
(Sepsiszentgyörgy)
Oláh Annamária – ének,
Szabó Pál Szabolcs – gitár, ének,
Kelemen Szilárd – gitár,
Oláh Badi Alpár – basszusgitár,
Csurulya Árpád – dobok.
Április 24. Szombat 21.00 óra
PRÓBA UTÁN LACIKÁNÁL BOROZUNK
(Sepsiszentgyörgy)
Márton Lóránt – ének, gitár
Tinca Teddy – gitár, ének,
Tóth László – basszusgitár,
Csurulya Árpád – dobok.
Április 24. Szombat 22.00 óra
CONFUSION
(Sepsiszentgyörgy)
A 2008-ban alakult zenekar stílusát a funk-jazz-en alapuló improvizációk határozzák meg.
Laura Zan – ének,
Tinca Teddy - gitár,
Gábor Szabolcs – szoprán szaxofon,
Oláh Badi Alpár – basszusgitár,
Könczey Jenő – dobok.
Április 24. Szombat 23.30 óra
MARCIAN PETRESCU SI TRENUL DE NOAPTE
(Bukarest)
http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.channel&vanity=marcianpetrescu
Az együttes tagjai:
Marcian Petrescu – szájharmónika, ének
Totu Rares – gitár
Robert Ardeleanu - bőgő
Constantin Barbaselu - dobok
2010. április 13., kedd
SZOMJAS GYÖRGY filmjei a HUSZÁRIK FILMKLUBBAN
SZOMJAS GYÖRGY
Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező
FILMJEIBŐL
MINDEN HÉTFŐN 19.00 ÓRÁTÓL
Plakátterv: Daczó Enikő
2010. március 22. - Hétfő
TALPUK ALATT FÜTYÜL A SZÉL
(1976, magyar filmdráma)
forgatókönyvíró: Szomjas György, Zimre Péter
operatőr: Ragályi Elemér, zeneszerző: Sebő Ferenc
szereplő(k): Djoko Rosić (Farkos Csapó Gyurka), Bujtor István (Mérges Balázs), Vladam Holec (ifjonc), Bessenyei Ferenc (Farkos Csapó Gyurka hangja), Cserhalmi György (ifjonc hangja), Bordán Irén, Reviczky Gábor, Bikácsy Gergely
Az 1830-as évek betyárvilágában játszódó "eastern" főhőse, Farkas Csapó Gyurka megszökik a börtönből és visszatér a karcagi pusztákra, hogy bosszút álljon feladóin. A pusztai pásztorok védelmet látnak benne, mert életterüket a gazdag, kapitalizálódó vármegye erősen korlátozza. Az elszegényedett dzsentriivadék csendbiztos, Mérges Balázs is csak tessék-lássék veszi üldözőbe az elhíresült betyárvezért, egészen addig, míg Gyurka a vezéri babérokra törő, intrikus Jeles Matyi miatt pásztort nem öl.
2010. március 29. - Hétfő
KOPASZKUTYA
(1981, magyar zenés dráma)
forgatókönyvíró: Kardos István, Szomjas György
operatőr: Halász Mihály, zeneszerző: Póka Egon
szereplő(k): Schuszter Lóránt (főnök), Földes László (Hobo) (énekes), Deák Bill Gyula (Bill), Csákányi Eszter (Julika), Póka Egon, Kőrös József, Pálmai Zoltán
Lerobbant művelődési ház előcsarnoka. A mozgalmi táblák és egyéb ünnepi díszletek tövében csirkék kapirgálnak. A Johnny Be Good hangjai szűrődnek ki a nagyteremből. Bent a Colorado nyomja a bluest. A fűtetlen helyiségben az együttesen kívül egy-két ember lézeng. Ez így nem mehet tovább! Ki kell találni valamit! És nemsokára a főnöknek eszébe jut a nagy ötlet. Egyik kezével egy lekváros buktát szorongatva, a másikkal a fenekét vakargatva a banda elé áll: gyerekek, átmegyünk a Tobacco Roadról a Retek utcába, lemegyünk bunkóba, lemegyünk furkóba. A szocialista vadkeleten új banda születik.
2010. március 6. - Kedd!
FALFÚRÓ
(1985, magyar filmszatíra)
forgatókönyvíró: Grunwalsky Ferenc, Fekete Ibolya, Szomjas György, operatőr: Grunwalsky Ferenc,
zeneszerző: Karácsony János
szereplő(k): Bán János (Géza - "Falfúró"), Szirtes Ági (Géza felesége), Andorai Péter (Janitor), Fatler Renáta (Éva), Ujlaki Dénes (Gyula), Tóth Éva (Éva), Erdős Mariann, Dörner György, Gáspár Sándor, Derzsi János
Géza egy budapesti lakótelepen él feleségével és két gyermekével. Egy reggel, munkába menet a szomszéd lakás nyitott ajtajában megpillant egy nőt, aki felborzolja érzékeit. Aznap ráborítja művezetőjére az asztalt, kilép a gyárból, és úgy dönt, önálló vállalkozásba kezd: falfúró lesz, mert a lakótelepen erre igen nagy a kereslet.
2010. április 13. - Kedd!
KÖNNYŰ TESTI SÉRTÉS
(1983, magyar filmdráma)
forgatókönyvíró: Szomjas György, Grunwalsky Ferenc, Vásárhelyi Miklós, operatőr: Grunwalsky Ferenc, zeneszerző: Somló Tamás
szereplő(k): Erdős Mariann (Éva), Eperjes Károly (Csaba), Andorai Péter (Miklós), Bikácsy Gergely (szomszéd), Ábrahám Edit (Zsuzsa), Hollósi Frigyes (szomszéd), Cserhalmi Erzsi (kolléganő), Dörner György (vendég), Deák Bill Gyula.
Csaba börtönbe kerül verekedésért. Mire kiszabadul, barátnője már Miklóssal lakik a kétszobás lakásban. Mivel nincs hova mennie, Csaba beköltözik hozzájuk harmadiknak.
A filmvetítés után közönségtalálkozó Szomjas György filmrendezővel!
2010. április 26. - Hétfő
RONCSFILM
(1992, magyar filmszatíra)
forgatókönyvíró: Szomjas György, Grunwalsky Ferenc
operatőr: Grunwalsky Ferenc, zeneszerző: Kiss Ferenc
szereplő(k): Szirtes Ági (Gizi), Mucsi Zoltán (Kapa), Gáspár Sándor (Joó Géza), Éles István (Ede), Blaskó Péter (Lajos), Pap Vera (Hajnalka), Andorai Péter (Ádám), Hollósi Frigyes (Rendőr), Szőke András (Kisjuhász Béla, házmester), Fábry Sándor (Nyomozó), Ujlaki Dénes (Rózsa Károly), Rajhona Ádám (id. Halász Jenő), Bikácsy Gergely (Szomszéd), Badár Sándor (Ifj. Halász Jenő), Bánsági Ildikó (Körzeti orvosnő)
1989-ben vagyunk, a kelet-európai szocializmusok összeomlásának nevezetes esztendejében. Mindazonáltal a film egyetlen mozzanata sem utal e történelmi pillanat magasztosságára, ellenkezőleg, a vásznon burjánzó burleszk mozzanatfüzérek mintha csak szamárfület akarnának mutatni a politikai felhőrégiók gőgös színjátékának. A film kópés gesztussal fordul a politikák számára megközelíthetetlen, profán, hétköznapi létezés misztériuma felé. A színhely egy lerobbant, ételszagú lakótömb Gólyának nevezett kocsmája és annak közvetlen környéke. A chaplini kisemberek világa ez. Bizonytalan, lecsúszott egzisztenciák élnek errefelé: munkanélküliek és alkalmi munkások, zöldségesek és taxisok, melegszívű svihákok és alkalmi szeretők. Csúfak és gonoszak, lágyszívűek és hirtelen haragúak. Csupa kedves csirkefogó.
2010. május 3. - Hétfő
VAGABOND
(2003, magyar játékfilm)
forgatókönyvíró: Szomjas György, operatőr: Grunwalsky Ferenc, zeneszerző: Kiss Ferenc
szereplő(k): Simon Péter (Karesz), Horváti Kata (Zsófi), Benke Gráci, Kerényi Róbert, Ábrahám JuditKaresz állami gondozottként nőtt fel. A film elején utcagyerekek csapatához tartozik, akik a piros lámpánál megálló kocsik ablakát tisztítják. Emellett sok mindenben benne vannak még, ami rosszaságot a nagyváros kínál, verekszenek, betörnek, isznak, kábítóznak. Karesz Zsófit követve, véletlenül kerül be a táncházba, és megragadja annak eredeti hangulata. Összebarátkozik Grácival, aki feketén dolgozó vendégmunkásként él Budapesten, és maga is idegenül mozog a nagyvárosban. Csak a táncházban van otthon, ahol a szülőfalujának zenéjét játszhatja.
Karesz ismerkedik Zsófival, a társasággal, a táncokkal és a különböző ütőhangszerekkel, amiket a magyar, a délszláv és a cigány muzsikában használnak. Eközben régi barátai is előkerülnek, és belerángatják egy betörésbe. Később berúgnak és Kareszt részegen elüti egy kocsi. Kórházba kerül, ahol Zsófi meglátogatja. Amikor Karesz felgyógyul, a táncházi társaság már tagjává fogadja, velük is lakik. A dobolásba is egyre jobban belejön, és már úgy tűnik, hogy sikerül elszakadnia alvilági barátaitól, amikor azok lebuknak, és Kareszt is letartóztatják. A film végén a börtönben látjuk Kareszt, aki már furulyán játszik, rabtársai kísérik...