2009. december 6., vasárnap

kortARS MAGYAR FILMnapok


HUSZÁRIK FILMKLUB – Városi Művelődési Ház

MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület

szervezésében


kortÁRS MAGYAR FILMnapok


2009. DECEMBER 10-12.


MŰVÉSZ MOZI / CLUB CINEMA


2009. 12. 10. - Csütörtök


18.00 óra: UTOLSÓ IDŐK - 2009, játékfilm, 90 perc,

Rendező: Mátyássy Áron. Szereplők: Kádas József, Vass Teréz, Földes Eszter, Kasvinszki Attila, Szalay Mariann, László Attila, Újvári Zoltán, Csomós Mari, Lukáts Andor és mások.

Díjak:

Budapest Magyar Filmszemle
2009: Arany Orsó fődíj, Legjobb filmzene: Márkos Albert, Harcsa Veronika,
Zöld Holló Diákzsűri fődíj

1997-ben járunk, a keleti határ közelében. Itt él Iván, az autószerelő, fogyatékos nővérével, Eszterrel. Iván azzal keres egy kis mellékest, hogy gázolajat hoz át a határon.
Egy napon Esztert megerőszakolják a közeli erdőben. A rendőrségi nyomozás nem sok eredménnyel jár, sőt, egy idő után kezd terhessé válni Iván számára. Eszter a trauma után tovább éli megszokott életét, azonban nem hajlandó megszólalni. Iván közben szerelmes lesz Ilusba - egy frissen érettségizett falubeli lányba -, akinek a nyár végén el kell költöznie, mert felvették az egyetemre.
Elérkezik az ősz, és vele együtt minden megváltozik. Iván magára marad. Tervei bukni látszanak, a rendőrök figyelmeztetik, hagyjon fel az olajcsempészettel. Ekkor egy véletlen folytán drámai felismerésre jut Eszter megerőszakolásával kapcsolatban. Már esze ágában sincs a hivatalos szervekhez fordulni, ő maga tesz igazságot.



20.00 óra: TRÉFA - 2009, játékfilm, 94 perc,

Rendező: Gárdos Péter. Szereplők: Váta Lóránd, Lengyel Tamás és mások.

Díjak:

Budapest Magyar Filmszemle
2009: Legjobb rendező: Gárdos Péter

Ourense Független Film Fesztivál
2009: Elismerő oklevél

1912-ben járunk. Egy kisvárosi, papok vezette felekezeti iskolában a hagyományok szellemében kezdődik a tanév. A gyerekeken ezen az őszön valami különös vadság vesz erőt, egymás után eszelik ki a bolondnál bolondabb tréfákat.
A fiatal Weigl atya – a kollégiumba érkező új tornatanár – megütközik azon a liberális gondolkodásmódon, ahogy a tanárok többsége viszonyul a kamaszok szertelenségéhez. Zoltán atya, a hetedikesek osztályfőnöke is egyre kevésbé tud a körülötte zajló eseményekre figyelni. Öccsét, akit egy bokszmeccsen megsüketítettek, néhány hónapja rábeszélte egy bostoni műtétre. A testvére a jéghegynek ütköző Titanicon utazott az orvoshoz, de a hivatalos lista – megmenekültekről, halottakról – egyre késik.
Az események egy napon döntő fordulatot vesznek.



2009. 12. 11. - Péntek


18.00 óra: A HETEDIK KÖR - 2009, játékfilm, 107 perc,

Rendező: Sopsits Árpád. Szereplők: Vilmányi Benett, Erőss Tamás, Vicsotka Anna, Trill Zsolt, Csuja Imre, László Zsolt, Gáspár Zsolt és mások.


Nagyon megszoktuk, és szeretjük is azt hinni, hogy a gyermekek ártatlanok, holott a gonosz bennük is ott lakozik. Valójában azonban kiszolgáltatottságuk, manipulálhatóságuk miatt akár áldozatokká is válhatnak (lásd egyes szekták, sátánizmus). Olyan tény ez, amivel ma bárhol a világon számolni kell.
A film az elmúlt években Magyarországon megtörtént, megmagyarázhatatlannak tűnő tragikus események motívumaiból építkezik. Elsősorban azt az atmoszférát kívánja bemutatni, amiben ezek a dolgok megtörténtek, megtörténhettek, egyfajta látleletet adva korunk összezavarodott lelkületéről. A történet a kamaszkorról, az élet és a halál különös megtapasztalásáról szól, amikor a gyermekekben szinte egyszerre ébred fel a szexuális- és a halálvágy.


20.00 óra: NEM VAGYOK A BARÁTOD - 2009, játékfilm, 100 perc,

Rendező: Pálfi György. Szereplők: Szülek István, Országh Gyöngyvér, Kim Corbisier, Fátyol Kamilla, Páll Zsolt, Gosztonyi Csaba, Czene Csaba és mások.


Sára szereti Márkot. Gyerekük lesz. Márk is szereti Sárát – a maga módján. Márk szereti Sophie-t is. Sophie is szereti Márkot. De Sophie nem szereti, ha átverik. Inkább azt szereti, ha kényeztetik. És András szereti kényeztetni Sophie-t. András szívesen kényeztetné a feleségét, Ritát is. Mert szereti. Szereti bosszantani. Rita viszont nem szereti, ha bosszantják. Ő törődni szeretne valakivel. Törődik hát Natasával. Natasa viszont nem törődik semmivel. Halálos beteg. Szerelmes az életbe. Az életet most Jimmy jelenti neki. Jimmynek is Natasa jelenti az életet – főleg ha kifizeti az életét jelentő tartozást Etelének. Mert Etele nem kegyelmez. Etelének sem kegyelmez Petra. Pedig Petra szereti Etelét. De Etele még mindig Sárát szereti. És Sára is szereti Etelét – a maga módján.

A Nem vagyok a barátod improvizációs film – nem csupán a kilenc amatőr szereplő, hanem az operatőr, a rendező és a „forgatókönyvírók” részéről is, hiszen a történet percről percre, a szereplők ötletei és reakciói nyomán alakult és fejlődött azzá, ami most a közönség elé kerül, mindössze húsz forgatási nap alatt. A történetnél azonban talán fontosabb a világ, amely elénk tárul: egy szelet Budapest 2008. januárjából. És még inkább a felismerés: hogy akikkel együtt utazunk nap mint nap a villamoson, vagy a metrón, akikkel együtt állunk sorban a közértben, vagy együtt ülünk egy moziteremben, ők is ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Egy kicsit jók, egy kicsit rosszak, de mindenképpen végtelenül izgalmasak és – a maguk módján – szerethetők.



2009. 12. 12. Szombat


17.00 óra: 1 - 2009, játékfilm, 91 perc,

Rendező: Pater Sparrow. Szereplők: Kerekes Vica, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán, Sinkó László és mások.

Díjak:

Budapest Magyar Filmszemle
2009: Legjobb operatőr: Tóth Widamon Máté, Legjobb producer: Csáky Attila, Látványtervezői díj: Lányi Fruzsina, Pater Sparrow, Varga Judit, Arany Olló: Kiss Wanda

Granada Fiatal Filmrendezők Fesztiválja
2009: Közönségdíj

Az értékes ritkaságairól híres könyváruházban éppen záráshoz készülődik a személyzet, amikor egy titokzatos zarándok felbukkan az üzletben. Állítása szerint egy könyvért utazta át a világot, amit a bolttal együtt megálmodott, ezért kérésére a raktárba mennek azt felkutatni. A raktárban értetlenül konstatálják, hogy az összes könyv lecserélődött egy addig ismeretlen könyv példányaira, az üzletrészbe visszaérkezve pedig döbbenten látják, hogy az egy perccel azelőtt még meglévő árukészlet is nyomtalanul eltűnt. Helyette ugyanazzal a szerző és kiadó nélküli könyvvel van feltöltve az üzlet, melynek címe: "1".
A helyszínt lezárja a "Valóságvédelmi Hivatal" és megkezdi a nyomozást Phil Pitch különleges ügynök vezetésével, aki a paranormálisnak vélt csalások magabiztos leleplezéséről híres.

Stanislaw Lem Az emberiség egy perce című műve alapján

www.1film.hu



19.00 óra: INTIM FEJLÖVÉS - 2009, játékfilm, 73 perc,

Rendező: Szajki Péter. Szereplők: Andai Katalin, Botos Éva, Földes eszter, Gáspár Kata, Gáspár Tibor, Nagy Zsolt, Huszár zsolt, Kovács Lehel, Nagy-Kálózy Eszter és mások.

Díjak:

Budapest Magyar Filmszemle
2009: Simó Sándor-díj a legjobb elsőfilmnek (megosztva)


A film cselekménye egyetlen nap alatt játszódik. Négy férfi ugyanazon az estén, ugyanabban a night klubban köt ki egymástól függetlenül, egy nehéz nap végén.
A négy férfi négy külön történetének a szexualitás áll a középpontjában.



TÁMOGATÓK:

Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, Communitas Alapítvány, Eurotrans Alapítvány, Mamut Copy, Tein Teázó

2009. november 20., péntek

A SEBŐ EGYÜTTES KONCERTJEI HÁROMSZÉKEN

2009. november 24-26 között Háromszéken tartott csodálatos koncerteket a budapesti SEBŐ EGYÜTTES a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében, a Szülőföld Alap főtámogatásával.


Plakátterv: Trifusz Péter és Daczó Enikő

A koncertek az Élő Hangzó Helikon Előadások Háromszéken című sorozatba illeszkednek és válogatást tartalmaznak a Hangzó Helikon sorozatban megjelent József Attila, Nagy László verseiből és Lázár Ervin meséiből megzenésített formában.

Az előadások helyszínei és időpontjai voltak:

2009. november 24-én kedden 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei könyvtár Gábor Áron termében,
2009. november 25-én szerdán 13 órától Kovásznán a városi művelődési házban 2009. 26-án csütörtökön 14 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó művelődési házban.

A Sebő együttes és a Hangzó Helikon oldalak elérhetőek:

http://www.rejtelmek.hu/app/interface.php http://www.helikon.hu/kinalatunk/hangzo_helikonsorozat/htmls/

Mindenkit várunk sok szeretettel a koncertekre!

2009. november 10., kedd

JAZZKONCERT: PLAN B


2009. november 12-én csütörtökön 21 órától a Park Hotel bárjában lelkes közönség előtt koncertezett a székelyudvarhelyi PLAN B nevű jazz zenekar, saját szerzeményeket és jazz standard feldolgozásokat játszottak.
Tagjai:
Kovács László - szaxofon, Orosz-Pál József - billentyű, Bodnár Róbert - ének,
Puja Barna - trombita, Hadnagy Attila - nagybőgő, Bálint Attila - dobok.

A KONCERT TÁMOGATÓI:

PARK HOTEL ÉS VENDÉGLŐ, S.C. FAVORIT S.A., MAMUT COPY

2009. november 9., hétfő

Dr. VEKERDY TAMÁS pszichológus előadása Sepsiszentgyörgyön

2009. november 11-én szerdán 19 órától a MESTERKURZUS előadássorozat keretében dr. VEKERDY TAMÁS pszichológus tartott jó hangulatú, tartalmas és szórakoztató előadást Mit akarunk egymástól? Mit akarjunk egymástól? (Szülők, tanárok, gyerekek...) címmel a sepsiszentgyörgyi Szakszerveztek Művelődési Házában.
Dr. Vekerdy Tamás pszichológus és oktatáskutató a magyar közélet egyszemélyes intézménye, aki jó érzékkel világít rá a lelki és társadalmi problémákra, s azokra gyakran alternatív megoldásokat javasol. A pszichológia mellett alapos ismerője a keleti filozófiáknak, az ezoterikus hagyományoknak és a színházművészetnek is. Jelentős szerepet játszott a magyarországi Waldorf-óvodák és iskolák megalapításában.

Könyvein generációk nőttek fel, önálló rovata hosszú évek óta óriási népszerűségnek örvend a Nők Lapjában, ám aki teheti, feltétlenül hallgassa meg egyszer élőben is, mert ez valóban felejthetetlen élményt jelent. Dr. Vekerdy Tamás nagy hatású és egészen kivételes humorú előadó, aki fontos és értékes gondolatait rendkívül szórakoztató formában osztja meg a közönséggel.


Erdélyben is elindult a Mesterkurzus előadássorozat!
A legnépszerűbb magyar gondolkodók Sepsiszentgyörgyön!

A Magyarországon mára fogalommá vált Mesterkurzus rendezvénysorozat (http://www.mesterkurzus.com/erdely) hét évvel ezelőtt azzal a céllal indult útnak, hogy hétköznapi életünk meghatározó kérdéseire és problémáira ismert, hiteles gondolkodók segítségével adjon válaszokat.
A közkedvelt sorozatot olyan nevek fémjelzik, mint Müller Péter, Popper Péter, Csernus Imre, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás, Feldmár András, Bagdy Emőke, Czeizel Endre, Heller Ágnes, Domján László, Csányi Vilmos, Lux Elvira, Mérő László – és még sokan mások.
Az előadások anyagát két magyar televíziós csatorna is közvetíti, illetve ezek írott, szerkesztett változatát tartalmazza az azonos című, nagy sikerű könyvsorozat is.

A Mesterkurzus előadásai pszichológiával, spiritualitással, a tudatos és örömteli élet lehetőségeivel foglalkoznak. Az előadók nem hirdetnek elvont tudományos tételeket, a hétköznapok gyakorlati kérdéseit tartják szem előtt. Célkitűzésük, hogy mindenki számára érthetően és szórakoztatóan fejezzék ki magukat, gondolataik befogadásához nincs szükség semmiféle előképzettségre. Az előadások a közönség visszajelzései szerint így nemcsak hasznos ismereteket nyújtanak, de igazi élményt és feltöltődési lehetőséget kínálnak mindenkinek.
Ezekben a zavaros időkben valamennyien szeretnénk tudni, mi miért történik velünk, s hogy a nehézségekből miként kerülhetünk ki a lehető legjobban. A Mesterkurzus ebben jelent kapaszkodót, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az előadások iránti érdeklődés folyamatosan nő. Budapest után az utóbbi hónapokban egyre több magyar vidéki városban is elindult a sorozat, amely Székesfehérvártól Debrecenig mindenhol teltházas kurzusokkal büszkélkedhet.
A szervezők és az előadók régi álma vált valóra, amikor 2009 szeptemberében a Székelyföldön is elindult a Mesterkurzus sorozat, melynek első állomásain Müller Péterrel találkozhatott az erdélyi közönség. A két előadásra napok alatt elfogytak a jegyek, az író kedvéért zsúfolásig telt a Marosvásárhelyi Kultúrpalota és a Csíki Játékszín is, s az estek óriási sikert arattak.
Az erdélyi sorozat második előadója Dr. Vekerdy Tamás, a legendás hírű magyar pszichológus, akinek csíkszeredai ;s marosvásárhelyi Mesterkurzusára pár nap alatt minden jegy elfogyott. A szervezők ezért úgy határoztak, hogy a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület meghívására november 11-én Sepsiszentgyörgyre is elhozzák a neves gondolkodót, remélve, hogy a programot városunkban is hasonló érdeklődés kíséri majd.

Az előadások után a meghívott előadók szívesen válaszolnak a nézők személyes kérdéseire is, a Mesterkurzus könyves standon pedig – más, nívós magyar nyelvű kiadványok mellett – meg lehet vásárolni műveiket.

2009. október 22., csütörtök

SÁRIK PÉTER TRIO - ERDÉLYI TURNÉ - 2009


A Sárik Péter Trió ismét Erdélyben turnézott!

Tavalyi lemezbemutató turnéjuk folytatásaként, a nyugat-európai koncertsikerek után ismét Romániába látogatott a zenekar.
A magyar jazz trió szeptemberben Londonban adott nagysikerű koncertet, mostani turnéjukon ezt az anyagot mutatták be, szintén nagy sikerrel.

Plakátterv: Kusztos Attila

A Trió 2007-ben alakult. Tagjai a magyar jazz élvonalába tartoznak, pályájuk során jelentős szakmai sikereket értek el:
Sárik Péter és Frey György 2004-ben Emerton-díjat kaptak, Berdisz Tamás szintén abban az évben átvette az Artisjus kitüntetését, 2008-ban pedig a Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítvány Arany Dobverő Díját.

Sárik Péter szerzeményei (Ways, Stream, In the street) több alkalommal döntőbe jutottak az USA és az Egyesült Királyság legnagyobb dalszerző versenyein. Legutóbb 2008-ban az amerikai székhelyű International Songwriting Competition dalversenyen az "I'll catch you" című dala harmadik lett jazz kategóriában és a közönségdíj kategóriájában is.
Péter 2007-ben a Jazzy rádió dalversenyén elnyerte a "Legjobb szólista" elismerést.

Műsorukban mindhármuk szerzeményeit játsszák, zenéjük dallamos, ritmikus és rendkívül változatos. Koncertjeik sikerei és a közönség lelkes visszajelzései alapján mindenki számára élvezetes vérbeli jazz.

A koncertekről és a zenekarról további információk a következő weboldalon találhatók:
www.petersarik.com



A koncert támogatói:
Hotel Park Komplexum,
Favorit Rt., Mamut Copy

Médiatámogatók:
Régió Rádió, Sláger Rádió, Sepsi Rádió
www.sepsiszentgyorgy.info

2009. október 19., hétfő

MIRCEA TIBERIAN - MARIA RĂDUCANU - LISLE ELLIS koncert

2009. október 20-án kedden 20 órától a Park Hotel bárjában rendkívüli jazzkoncert volt, melynek keretében felléptek:

Maria Răducanu - ének,
Mircea Tiberian
- zongora
Lisle Ellis (New York) - nagybőgő.


Plakátterv: Kusztos Attila

MIRCEA TIBERIAN - born in Cluj, Romania, in 1955, spent his childhood and adolescence in Sibiu (South Transylvania) where he made his debut at the International Jazz Festival in 1974. He currently lives in Bucharest. Along the years he has performed the world over with such musicians as Larry Coryel, Tomasz Stanko, Herb Robertson, John Betsch, Lisle Ellis, Maurice de Martin, Chris Dahlgren, Horst Nonnenmacher, Adam Pieronczyk, Theo Jorgensmann, Nicholas Simion and outstanding Romanian jazz artists such as Johnny Raducanu, Anca Parghel and Dan Mandrila. As a pianist and composer Mircea Tiberian has been working in the cross-over field of Jazz, Improvisation and New-Music in diverse setups and casts. The work of the last 20 years is documented 19 albums. Mircea Tiberian is a doctor in music and teaches at the National University of Music in Bucharest coordinating the Jazz Department, which he set up in 1991.
Awards: Romanian Composers Union Award (1990, 1996, 2000, 2003) Romanian Musician of the Year Award (2003, 2007, 2008) The Enescu-Brancusi Scholarship granted by the Romanian Cultural Institute (2006).
Publications: “Tehnica Improvizatiei in Muzica de Jazz” (A Course of Improvisation Techniques), Editura UNMB, Bucharest, 2005 “Notes on Music and Music Notes” (Book and CDs), Editura Muzeului National al Literaturii Romane, Bucharest, 2005 “Cartea de muzica”(An anthology of musicology studies), Editura Tracus Arte, Bucharest, 2008 Intercultural Projects: Liniada (2000) Agnus Dei (2001) Les annes folles de Bucharest (2004) Jazz and Cinema (2005 –prezent) Dark (2006) Eurotique (2006) Jazzy Tarot - musical (2007-2008) – theatre Metropolis




MARIA RADUCANU was born on the 3rd of November 1967, in Husi, Vaslui County, Romania. She studied the violin and the guitar. And the French Literature at the A. I. Cuza University from Iasi and at the University of Bucharest. At the same time, between the 1984-1993, Maria Raducanu participated at all the major youth festivals in the country, as a songwriter and interpreter of jazzy-music. She was awarder the highest prize distinctions, welcomed by the public and praised by the press.
After a 7 years break, starting with January 2000, Maria appeared again in the club and festival life of Bucharest and of the country, imposing herself as an artistic presence of first range (as far as one can talk about recognition when one isn’t creating a music of market-place.)




LISLE ELLIS
is active as a musician - acoustic & electronic, visual artist, lecturer in creative process and jazz history. As a bassist/composer/improvisor he has performed and recorded with many of the world's foremost muscians in the field of jazz, improvised, creative and new and experimental musics. Currently living in New York City, Ellis leads his own ensemble whose music often reflects his interest in electronic music and its applications in improvisational contexts as well as his ongoing relationship with the acoustic bass.


A koncert támogatói:
Hotel Park Komplexum,
Favorit Rt., Mamut Copy


Médiatámogatók: Régió Rádió, Sláger Rádió, Sepsi Rádió www.sepsiszentgyorgy.info

2009. október 14., szerda

RENDKíVÜLI ETHNO-JAZZ KONCERT

2009. október 16-án pénteken 21 órától Sepsiszentgyörgyön a Park Hotel bárjában rendkívüli ethno-jazzkoncert volt, melynek keretében fellépett a bolgár és román zenészekből álló ETHNO JAZZTET:

Ventzislav Blagoev - trombita,
Valeri Dimchev
- tambura,
Pedro Negrescu - nagybőgő,
Ivan Tsankov - ütőhangszerek.

Plakátterv: Kusztos Attila

Ventzislav Blagoev was born in 1967 in Blagoevgrad, Bulgaria.
At the age of 9 he began playing the trumpet and at 10 started his studies with Prof. Petar Karparov. He served his time as a soldier in the Folk Orchestra of the Labour Corps. From 1987 to 1992 he studied at the Music Academy Sofia.
He became between 1993 and 1994 a student at the Jazz Department at Bruckner Konservatorium-Linz, Austria.
From 1991 till 1996 he was soloist in the Bulgarian Army Symphony Orchestra, becoming the leader of "Phantasialand Dixie Band" Cologne, Germany in 1997-2000.
He has performed with jazz, folk and symphony orchestras in Austria, Germany, France, Greece, Italy,
Belgium and Romania.
VALERI DIMCHEVwas born 1963 in the city of Blagoevgrad (South West Bulgaria).
“My first meeting with the TAMBOURA was at age of 11. I felt attracted to this instrument immediately.” The child had a long way to go still, but it was clear – tamboura was the destiny…
Valeri Dimchev studies tamboura in:
Folk Music school in Shiroka luka (1977-1982)
AMTII Music Academy in Plovdiv (1984-1988)
During his studying in Plovdiv Valeri Dimchev works with Radio Plovdiv, where he records number of his compositions.

Valeri Dimchev also works as a composer, arranger, musician cooperating with famous artists from Bulgaria and other countries.

Here are some of the prizes Valeri's won:
2006 Macedoniafolk - 1st prize for arrangement of "Mari mome"
1999 Festival of the Macedonian song - the award of the audience for a composed song "Father & Son"
1995 Pirinfolk - 2 nd prize for arrangement
1995 - Golden antena for the soundtrack of the TV film “Haramijska zalba”
1994 Nomination for the best European Jazz group – Carlovy vari, Czechoslovakia with “Valeri Dimchev quartet”


http://www.valeridimchev.com


Pedro Negrescu s-a născut pe data de 25 aprilie 1969 la Tecuci.

A studiat violoncelul ca instrument principal, la Liceul de Artă „George Enescu” din Bucureşti, şi alte instrumente precum trompeta, cornul şi pianul. Contrabasul şi chitara bas şi le-a însuşit ca autodidact. A absolvit clasa Regie de Operă a Universităţii de Muzică din Bucureşti (1995). A participat la festivaluri internaţionale de jazz din România, Polonia (1994), Grecia (1995), Bulgaria (1993, 1996) şi Germania (2000). Finalist al concursului de jazz de la Getxo (Spania, 1998), cu propriul său grup Soft Triangle; membru al orchestrei big-band internaţionala Swinging Europe - European Jazz Youth Orchestra, bursier la Bad Goisern în Austria unde i-a cunoscut pe contrabasistul Larry Grenadier, pe bateristul Billy Hard şi pe saxofonistul Rick Margitza.

A cântat alături de Rick Condit, Armen Donelian, Harry Sokal, Elly Wright, dar şi împreună cu renumiţi cântăreţi români de jazz precum Garbis Dedeian, Mircea Tiberian, Johnny Răducanu, Dan Ionescu, Nicolae Simion, Anca Parghel, Ion Baciu Jr., Marius Popp sau Dan Stefanică.

Discografia sa cuprinde nume cunoscute precum Jazz Behind the Carpathians: Johnny Răducanu meets Theodora Enache (1999), Green Records, România sau Rădăcini (2002), Mediaround, SUA.




JIRI MENZEL filmjei a HUSZÁRIK FILMKLUBBAN

Huszárik filmklub

VÁLOGATÁS

JIRI MENZEL

FILMJEIBŐL

MINDEN HÉTFŐN 19.00 ÓRÁTÓL

A VÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ PINCEKLUBJÁBAN



Plakátterv: Daczó Enikő

2009. 10. 05.

SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT VONATOK

(1966, csehszlovák filmszatíra)


Díjak és jelölések:
Oscar-díj (1968) - Legjobb idegennyelvű film
BAFTA-díj (1969) - Legjobb film és
legjobb eredeti filmzenejelölés
Golden Globe díj (1969) - Legjobb idegennyelvű film jelölés

Milos nem hőssé akar válni, csak a már kínossá vált szüzességét szeretné elveszíteni. Segédtisztként dolgozik egy kisváros állomásán, ahol hiába húznak el a front közeledtével mind szigorúbban ellenőrzött vonatok, a dolgozók élik megszokott életüket. Tapicska forgalmista az egyik éjjel unalmában telepecsételi Zdenka, a távírdász lány meztelen ülepét. "Erkölcsi fertő, átkozott erotikus évszázad!" - feddi meg őket a főnök, akit csupán a galambtenyészete érdekel. Csak Milos küzd ejaculatio precox-szal, felvágja ereit, azután szerelembe esik egy kalauznővel, de nem hálhatják el az első éjszakájukat, mert egy szerencsétlen véletlen folytán a fiú mégis a háború aktív részesévé és elszenvedőjévé válik...

2009. 10. 12.

SZESZÉLYES NYÁR

(1968, csehszlovák vígjáték)

Díjak és jelölések:
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál (1968) - Fődíj

Három jóbarát, a fürdőmester, a pap és az őrnagy mint annyi éve, ezen a nyáron is együtt üldögélnek a városka kis tavának partján sörözgetve, beszélgetve, emlékezve, álmodozva. Az idill szinte csodálatos, egészen addig, míg meg nem jelenik Arnost, a mutatványos és szépséges partnernője, Anna.

2009. 10. 19.

SÖRGYÁRI CAPRICCIO

(1980, csehszlovák vígjáték)


Díjak és jelölések:
Velencei Filmfesztivál (1981) - Különdíj

A húszas évek elején játszódó történet főhőse egy Mariska nevű gyönyörű fiatalasszony, aki temperamentumával az őrületbe kergeti pedáns férjét, egy vidéki sörgyár igazgatóját. Amikor pedig Pepin bácsi, Mariska sógora is megérkezik, végképp elszabadul a pokol.


2009. 10. 26.

HÓVIRÁGÜNNEP

(1983, csehszlovák vígjáték)


Mintha a gyönyörű kis cseh falut körülvevő erdő üde levegője hatná át a film hősei életét, akik a szomorú eseményekben is meglátják a dolgok fonákját, a humort. Mert hol máshol is történhetne biciklis vaddisznóüldözés vagy disznótor egy Trabant hátsó ülésén, mint egy Hrabal műből készített Menzel filmben. A cseh kisemberek, mint például ebben a filmben is, utolérhetetlen leleményességgel élik az életüket, és nem történhet semmi olyan dolog - még a rusnya darazsak csípése sem - mely kizökkentené őket békés derűjükből.


2009. 11. 02.

AZ ÉN KIS FALUM

(1985, csehszlovák vígjáték)

Díjak és jelölések:
Oscar-díj (1987) - Legjobb idegennyelvű film jelölés


A hajnali köd még nem szállt fel a városka házai közül. Kakasszó innen is, onnan is. Egy alacsony, pocakos ember lépked az utcán. Éleset füttyent, mire mellészegődik egy hosszú, nyurga fiú. Megpróbálja felvenni a köpcös férfi lépéseinek ritmusát, aki útközben még megjavítja a doktor úr Skodájának a motorját, s a kocsi nagy durrogások és rángások közepette elviharzik. Mialatt a rádióban a reggeli tornát közvetítik, hőseink már a teherautón zötykölődnek a tüzéptelepre homokért... Ez a nap is úgy kezdődik, mint bármelyik másik, de ki sejtené előre, hogy ma az aranyszívű, ám hirtelen haragú Pavelnek betelik a pohár és szakít félkegyelmű kocsikísérőjével, Otikkal. Pedig minden kalamajkának az oka Otik Pavel úrtól kapott fülvédője.



2009. 11. 09.

PACSIRTÁK CÉRNASZÁLON

(1990, csehszlovák filmszatíra)

Díjak és jelölések:
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1990) - FIPRESCI-díj
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1990) - Arany Medve


1990-ben a Berlini fesztivál nagydíját egy 1969-es betiltott csehszlovák film, Jirí Menzel remekműve, a Pacsirták cérnaszálon nyerte. A film Hrabal feldolgozás ugyanúgy, mint Menzel megannyi világsikerű filmje. Cselekménye az 50-es években játszódik a Prága melletti Kladno acélművében, egyfajta cseh Csepelen, ahol a régi polgári rend képviselői (értelmiségiek, kereskedők,stb.) dolgoznak nem éppen önszántukból, átnevelési célzattal...



2009. 11. 16.

ŐFELSÉGE PINCÉRE VOLTAM

(2006, cseh-szlovák vígjáték)

Díjak és jelölések:
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - FIPRESCI-díj
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2007) - Arany Medve jelölés

Jan Ditě-t 14 év és 9 hónap után kiengedik a börtönből, és egy olyan elhagyatott faluba küldik, ahonnan a II. világháború után kitelepítették a német nyelvű lakosságot. Ditě megismerkedik szomszédaival, egy idős professzorral és annak asszisztensnőjével. Az idősödő férfit elvarázsolja a lány szépsége, és eszébe jut saját fiatalsága, szerelmei, és az is, hogy hogyan lett egyszerű utcai árusból a legszebb prágai étterem pincére. Egész életét két dolog vezérelte: a pénz és a nők imádata. Kéjt keresett és talált ezerféle nőben, mint ahogy pénzt keresett és talált felfelé ívelő karrierjében is. A háború szele már a levegőben van, amikor Ditě megismerkedik egy német lánnyal. Házassága a náci eszméket valló Lizával a rossz oldalra állítja, szembefordítja környezetével. A németek hatalomra kerülése elhozza Ditě idejét, végre bekerülhet a milliomosok régóta csodált világába.



KORÁBBI SOROZATAINK:



















A Huszárik Filmklub Támogatói:
Mamut Copy, Tein

2009. október 4., vasárnap

Rendkívüli jazzkoncert: JANCSY KŐRÖSSY, RAMONA HORVATH és NICOLAS SIMION

2009. október 9-én pénteken 21 órától a sepsiszentgyörgyi Park Hotel bárjában, lépett fel JANCSY KŐRÖSSY, RAMONA HORVATH és NICOLAS SIMION.


Fotó: Toró Attila

“1970-ben mentem ki Amerikába, de azelőtt elég népzenét hallgattam ahhoz, hogy legyen amiből ihletet merítsek. A jazz számomra szórakozás, mert jó közérzetet teremt bennem, amikor meg lelki feklüdülésre vágyok akkor klasszikus zenét játszok.” - nyilatkozta Jancsy Kőrössy a 2008-as év Jazz Díjazottjainak a Gáláján, amelyen fiatal tanítványával és zenésztársával Ramona Horvath -tal az év legjobb lemezének járó díját nyerték el “Honvágy” című albumukkal.




American jazz pianist, arranger and composer born in
Romania. Korossy is the first who combined the Romanian folklore music with American jazz rhythms ,and the creator of the “free style” in Romanian jazz, but he is also the one who arranged in jazz and performed worldwide “The Rhapsody no.1” written by great George Enescu.


Jancy Korossy it was considered “the most authentic jazz pianist in Europe” (according to famous jazz promoter Willis Connover), and is up until nowadays considered and undeniable as the most valuable and unrivaled jazz musician coming from Romania.


Jancy Korossy performed and recorded with artists like: Milt Jackson, Woody Herman, Phil Woods, Percy Heath, Ray Brown, Zoot Sims, Lee Konitz, James Martin, Connie Kay and many others...


2006 - Awarded with the highest distinction, as a “Comandor” by the President of Romania, as a recognition for the special achievements in promoting the Romanian culture abroad, and the unique developments of folclorique music in jazz.


2002 - Awarded with the prize of “The most valuable musician from diaspora”, by the National Radio of Romania.


1975 - Awarded by President Jimmy Carter, with the distinction as a “Lieutenant Governor's award of Excellence” for extraordinary cultural merit in jazz music.



Fotók: Toró Attila

Nicolas Simion az egyik legsokoldalúbb román jazz-zenész.
1959-ben született Dumbravita faluban, zenei tehetsége korán megmutatkozott, tanulmányait Brassóban kezdte el, majd Bukarestben folytatta.
Középiskolai tanulmányai során egyre nagyobb vonzódást érzett az improvizált zene iránt és 18 éves korában megalakította első jazz együttesét Mircea Tiberian zongoristával és Dan Mandrila szaxofonossal Opus 4 néven. Számos sikeres hazai fellépés és Kelet-Berlin, meg Varsói jazz fesztiválon való részvétel után 1989-ben külföldre távozott.
Jó pár évig Bécsben élt, ahol helyi és nemzetközileg olyan elismert jazz zenészekkel játszott együtt, mint: Art Farmer, Leo Wright, Idris Muhammad, Jim Pepper, Harry Sokal, Christian Muthspiel. Első lemezét Fekete Tenger címmel 1992-ben készítette el.
Azóta több mint 20 saját lemeze jelent meg és több száz sikeres koncert tette jól ismertté a nevét a világ jazz palettáján olyan zenészegyéniségek mellett, mint Mal Waldron, Lee Konitz, Tomasz Stanko, Anatolij Vapirov, Archie Shepp, Lantos Zoltán és a kolozsvári születésű, amerikában élő Jancsy Kőrössy.
Simion zenei sokoldalúságát igazolják kortárs nagyzenekari művei is.



"When European Jazz remembers its own roots, it can find its own identity. One of the few, wonderful pieces of evidence is supplied by the Romanian Nicolas Simion. Like his models Béla Bartòk and George Enescu, he draws on the inexhaustible reservoir of his Transylvanian native country for his compositions, without neglecting the connecting points to bebop and hardbop. As bandleader and tenor player, Simion acts creatively and passionately: the scale of his expression is fascinating: from the aggressive to the meditative, from lyrical to hot." Walter Schätzlein

www.nicolassimion.com