2011. április 29., péntek

Első Erdélyi Esztétika Tábor

Az Első Erdélyi Esztétika Tábor a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a Kovászna Megyei Bod Péter Megyei Könyvtár és két ELTE BTK hallgató közös projektje volt. Célkitűzéseik közt a következők szerepeltek: olyan fiatal alkotók és kritikusok felfedezése, akik együttműködésével létrejöhet egy fórum, mely elősegíti a párbeszédet művészet és esztétika között. Szándékukban állt elindítani egy interneten és írott sajtóban is megjelenő irodalmi- kritikai- művészetfilozófiai lapot, melynek munkatársai a tábor résztvevői közül kerülhetnek ki. Ugyancsak fontosnak látják a táboréhoz hasonló törekvésekkel való kapcsolatteremtést és együttműködést. A tábor konkrét céljaihoz tartozik még a kortárs irodalmi palettába való betekintés, és színvonalas – úgy irodalmi, mint esztétikai- alkotások létrehozása.

A tábor egy nagyobb projekt része, melynek talán legfontosabb célkitűzése az erdélyi- és magyar kultúra építése, felélesztése. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne hinnénk, hogy most is létezik ilyesmi, azt viszont tudjuk, hogy minden generáció felelősége, hogy jobbítsa, szebbé tegye az éppen aktuálisat.

Az a terület, amelyen mi szeretünk tevékenykedni, – azaz a művészettel való foglalatoskodás befogadói oldala- , úgy látjuk igen kevéssé hangsúlyozott a jelenlegi erdélyi kulturális diskurzusban, s ezt megenedhetetlennek tartjuk. Az Első Erdélyi Esztétika Tábor az első lépés arra, hogy ezt a sérült helyzetet helyreállítsuk…

Cikk a Krónikában: http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=40527

Az előadók, műhelyvezetők voltak:

Bakó Rozália

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Társadalomtudományi Intézetének oktatója. Blogger, több blogos alteregója közül nemrég egy sajátkezüleg illusztrált blogverses kötete is megjelent.

honlap: http://ro.linkedin.com/in/bakorozalia

Bárány István

Az ELTE-n végzett 1992-ben angol és ógörög szakon. 1993-ban D.E.A.-t kapott az École des Hautes Études en Sciences Sociales-on Párizsban. 2001-ben PhD fokozatot szerzett filozófiából az ELTE-n.

1997-től tanít az ELTE Esztétika Tanszékén, 2002 óta adjunktusként.

Kutatási területe: antik filozófia- és esztétikatörténet

Honlap: http://emc.elte.hu/~ibarany


Pálfalusi Zsolt

Az ELTE-n folytatott filozófiai és esztétikai tanulmányokat. Jelenleg az ELTE esztétika tanszékének oktatója. A Magyar Fenomenológia Társaság és a Magyar Filozófiai Társaság tagja.

Pintér Tibor

1994 és 2000 között óraadó a Pécsi Tudományegyetem Esztétika Tanszékén. 1998 óta tanít az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében, 2006-tól adjunktusként.

Kutatási területe: 17-18. századi esztétikatörténet, zeneesztétika, zenei előadóművészet

Honlap: http://emc.elte.hu/~pinter/



http://esztetika.wordpress.com/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése